Hírek / Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
Tisztelt Lakosság!
A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet, továbbá a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet alapján a szociális és gyermekvédelmi pénzbeli vagy természetbeni ellátások iránti kérelmet a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter által e célra rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani. A formanyomtatványokat a kormányzati portálon, emellett a települési önkormányzat honlapján közzé kell tenni.
A hatályos nyomtatványok módosítása vált szükségessé, melynek elsődleges oka a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról 2023. évi XC. törvény által 2024. március 1-jétől bevezetett huzamos tartózkodási jogosultság jogcím, mely a korábbi letelepedett és bevándorolt jogállás helyébe lép. A formanyomtatványokon emellett az egyes ellátásokat érintő jogszabályváltozások, valamint jogalkalmazóktól érkezett jelzések alapján kisebb pontosítások kerültek átvezetésre.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapítására és a hátrányos helyzet megállapítására vonatkozó kérelem tehát megváltozott és elérhető a Letöltések - Nyomtatványok, Kérelmek menüpontból vagy jelen hírhez csatoltan.
Meszlen Község Önkormányzata
Csatolt fájl(ok):
« Vissza az előző oldalra!
Elérhetőségek
Meszlen Község Önkormányzata
9745 Meszlen,Béke u. 41.
Nemesbődi Közös Önkormányzati Hivatal
06-94/354-014
Fax: 06-94/354-014
E-mail:
onkormanyzat@meszlen.hu